Értetlenül állok

Udvarol, kezet csókol, virágot hoz és nem ront be rögtön a házba.
Nem vagyok ehhez hozzászokva.
Meg kell tanulnom hagyni, hogy kedveskedjen, bókoljon.
Közben telnek a hetek és szépen, fokozatosan alakul az egész.
Olyan, mint a felhőkarcoló építése.
Sosem vettem részt hasonlóban. Nem tudom, hogy kell az ilyet játszani, de igyekszem.
Biztonságban érzem magam.
Akkor is értékes vagyok, ha nem sietek, nem kapkodok és nem adok oda mindent rögtön.
De ehhez le kell lassulni és az nekem munka.
Akaraterő, önuralom, tudatosság és fegyelem.
Eddig ezekre nem figyeltem, most kell.
Mégis jólesik.
Izgalmas, mert kihívás.
Egészen új élmény.
Minden cseppjét sokáig ízlelgetem.
Felnőttebbé és megfontoltabbá tesz.
Megállásra késztet és összpontosításra.
Úgy nevel, hogy magamtól akarjak több lenni.
Kell nekem.
Hogy voltam képes ilyen sokáig nélkülözni?

Boldog vagyok

Soha nem láttam, mégis csak rá gondolok.
Nem hallottam, de hiányzik a hangja.
Nem érintettem, úgy is megérint.
Az illatát sem érzem, mégis bódult vagyok.
Körülvesz az ölelése, pedig nem bújtam hozzá.
Ha alszom, vagy ha ébren álmodok, csendben és zajban is, az utcán, a metrón, az egyetemen, a fürdőkádban, a lépcsőházban, esőben, napsütésben, reggel, este, délelőtt mindig csak Ő.
Teljesen betölt.
Jó rá várakozni. Nagyon jó.

Ősz

Néha úgy, de úgy hiányzol.
Amikor száz új viccet találok ki és mások nem értik a poént.
Mikor koplalok, mikor habzsolok.
Mikor éjjel ébren nézem a plafont, mikor elalszom és felriadok.
Rágyújtok a cigarettára és elnyomom, mert nem ízlik. Jól jönne az a kölcsönslukk.
Nem telik el nap, hogy ne jutnál eszembe.
Sok emberrel találkozom és mindig megállapítom, mennyire nehéz elérni, hogy közös hullámhosszon legyünk. Sőt, azt nem lehet elérni. Vagy úgy van, vagy nincs úgy.
Bár vállonveregetnél és azt mondanád, nem haragszom.
Azt hiszem van pár kivételes és nagyon jó barátom.
Mégis bennem van az űr, amit a barátságod hiánya és a távolság hagy.
Kitöröltelek mindenhonnan, hogy lásd, következetesen kegyetlen tudok lenni önmagammal is.
Kitöröltelek majdnem mindenhonnan.
Nő a hajam.
Minden héten egyre vékonyabb vagyok.
Meghatóan gyönyörű ez az ősz. Szerelmes vagyok a vetkőző fákba, szeretem az elmúlás keserű, száraz leveleit, az avar között csörömpölő hűvös szelet. Szeretek fázni és büdös pulóveredről álmodni titokban.
Talán kicsit nevetséges vagyok, talán kicsit szánalmas.
Tudom, hogy te is éppolyan egyedül vagy néha. Még akkor is, ha van, aki törődik veled.
Pár hét múlva repülni megyek egy kis géppel.
Aztán majd magamban elmondom neked, hogy az milyen.
Két hét múlva megint utazhatok a prágai villamosaimon.
Aztán majd elmondom azt is.
Fogalmam sincs, miért jó ez.
Lehet, hogy nem is hallasz.
Lehet, hogy nem is figyelsz.
De én csak mondom és beszívom és kifújom és álmodom és élem az egészet.

furcsa

Randizom, aztán megint randizom, aztán megint. X-Y-Z-vel, gyűjtöm a tapasztalatot, a konklúziókat, a reménytelenül botorkáló hódolókat...és hát nem is tudom.
Azt hiszem cefetül magasra tettem a mércét és még szemérmes és önmegtartóztató is lettem. fúúúúj ki ez a nő??? furcsa....

füleslány

hepidéj

A fülbevalókon és a gyönyörű fordításon kívül ma ez a kép derített jókedvre. Mindent elmond a szeretetről.

kifulladásig

A nyugalmam csak álca. Jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak látszom, a környezetem gyönyörűbbnek lát, mint valaha.
Talán a szenvedésnek különleges szépsége van, a feszültség csillogása vonzza őket.
Rendkívül aktív vagyok, minden nap késő estig bent maradok a városban. Három különböző kávézóban lehet látni egyetlen délután alatt, rengeteg új filmet nézek meg és rengeteget iszom. Hatalmas távokat gyaloglok le önkívületben, és amikor felnézek és levegőért kapkodva megállok, rémülten megállapítom, hogy az előbb még a várban voltam, ez itt meg a Keleti pályaudvar. Nem fáj a lábam, nem veszem észre a kilómétereket, mint ahogy azt sem, hogy ettem, vagy ittam-e valamit.
Az éjszakákat levelezéssel és vitákkal töltöm, egyszerre akár tíz emberrel is. Persze mindenki azt hiszi, hogy egyedüli. Köpök az egészre.
Nem tudom, hogy mi kell nekem. Azt sem, hogy mi nem kell.
Nem ismerem el többé ezt a hiányt, nem viszem haza, nem fekszem le vele és nem simogatom a hátát. Takarodjon.